testepito beküldte:
Egy régi HVG cikk ami segít megérteni miért olyan drága nálunk a víz és csatornadíj.
Bűz van babám
A magántőke bevonásával épült szennyvízkezelő immár hat éve okoz bűzt Dunavarsány környékén. A megoldást eleinte összefonódások, majd hosszas pereskedés akadályozta.
Ahogy a sivatagban sem túlságosan kifizetődő vállalkozás a homoktermelés, úgy az öntözéses gazdálkodás is veszteséget okozhat egy hagyományosan belvizes területen. Ez utóbbi történt Dunavarsányban és a környező öt településen, Áporkán, Délegyházán, Majosházán, Szigetszentmártonban és Taksonyban, ahol a kilencvenes évek közepén elhatározták, közösen építik ki a csatornahálózatot, méghozzá egy amerikai technológia alkalmazásával. A vízbázis szempontjából különösen érzékeny Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág mentén ideálisnak tűnt, hogy azzal a megoldással, amellyel az amerikai katonák az első Öböl-háború idején iható vizet tudtak előállítani a szennyvízből, Dunavarsányban mezőgazdasági területek öntözésére tegyék alkalmassá a befogadott szennyvizet.
A forráshiányos önkormányzatok számára csak egyetlen bökkenő volt: a finanszírozás. Először is fifikásan két részre bontották a több mint 3 milliárd forintos beruházást, mondván, könnyebben kapnak állami támogatást a későbbre ütemezett csatornahálózatra, ha már ott áll kihasználatlanul a szennyvíztelep. Számításuk bejött: miután a Hídépítő Zrt. fővállalkozásában elkészült a tisztítómű, nekiláthattak a 2,5 milliárd forintba kerülő csatornaberuházásnak is, amelynek 60 százalékát az állam állta. A maradékot pedig részben készpénzzel, részben a 725 millió forintos bankhitel készfizető kezességének a vállalásával pótolta a kivitelezési munkákat elnyerő Resonator Kft., amely a települések pénzszűkét kihasználva a résnyire nyitott ajtón szép lassan benyomult a térségbe.
Az elsősorban ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Resonator a kilencvenes évek második felében fogott piacszerzésbe az infrastrukturális beruházások területén. Így amikor 2001-ben az egymással összefogó önkormányzatok koncessziós pályázatot írtak ki a víziközművek működtetésére, a harmadik nekirugaszkodásra is egyedüli jelentkezőként a Resonator Kft., valamint szakmai múlttal rendelkező partnere, az osztrák evn wasser GmbH nyerte el a 28 évre szóló üzemeltetési szerződést. A Dunavarsány és Térsége Víziközműveit Üzemeltető Koncessziós Zrt. (DTV) két új részvényesének elvileg 1,15 milliárd forint koncessziós díjat kellett volna fizetnie az önkormányzatoknak, gyakorlatilag azonban a települések ezzel tudták le a Resonator Kft.-vel szemben fennálló tartozásukat, sőt a díj azonnali kifizetését azzal honorálták, hogy 180 millió forintot még nagyvonalúan el is engedtek. A koncesszor ugyanakkor vállalta, hogy minden évben 180 millió forint eszközhasználati díjat fizet az önkormányzatoknak, feltéve, hogy a csatornahálózatra való rákötés aránya megközelíti a 100 százalékot. A gáláns ajánlatnak azonban ára volt: a DTV országosan az egyik legmagasabb szolgáltatási díjat kasszírozza be, bár a köbméterenként mintegy 700 forintos csatorna-, illetve 300 forintos vízdíj nagyobb részét nem közvetlenül a lakosok, hanem normatív támogatásként az állam és az önkormányzatok fizetik meg.
A Resonator segítőkészsége azonban nem merült ki ennyiben: még javában épült a csatorna, amikor a vállalkozás felajánlotta Dunavarsánynak, hogy megelőlegezi azt a pénzt, amelyből az elővásárlásra jogosult önkormányzat megvehet egy állami földterületet, hogy 60 hektáros ipari parkot alakítson ki. A Resonator alig 50 millió forint befektetésével először - egy tulajdonában lévő cégen keresztül - kisebbségben alapította meg az önkormányzattal közös vállalkozást, a Dunavarsányi Ipari Park Kft.-t, tavaly december óta azonban már egyedüli tulajdonosa az ipari parknak.
A cég eddig mintegy 1 milliárd forintot ölt az ipari parkba, ami azonban villámgyorsan megtérült. A telkenkénti értékesítéséből egyetlen év alatt több mint 600 millió forint folyt be, miután sikerült az ipari parkba csábítani egy nagyágyút: a japán elektronikai cég, az Ibiden 25 milliárd forintos befektetése munkahelyeket teremtett, és jelentős summát hozott az 1,1 milliárd forint éves költségvetésű dunavarsányi önkormányzat konyhájára is, hiszen az idei évre tervezett 210 millió forint iparűzési adó többségét a japánok fizetik be.
Mivel a munka lehetősége a betelepülőket is vonzza, a Resonator 2001-ben beszállt az úgynevezett nyugati lakópark megvalósításába. A 10 hektáros területért 30 millió forintot fizetett, és ezzel a Resonator a 140 telek mintegy feléhez jutott hozzá, majd az önkormányzat által felvett 175 millió forintos kedvezményes közműfejlesztési hitelből magára vállalta az infrastruktúra kiépítését, a telkenként 3,5-4 millió forintos bevételből pedig visszafizette a hitel rá eső részét. "Egyre inkább kényszerbefektetőkké váltunk" - magyarázta a HVG kérdésére a térség iránti erős érdeklődést a Resonator tulajdonos-ügyvezető igazgatója, Szabó András.
Az udvari pénzügyi szolgáltató szerepét folytatva a Resonator ráadásként 120 millió forint kölcsönt ajánlott fel Dunavarsánynak a tornacsarnok befejezésére. A megállapodás lényege az volt, hogy amennyiben a törlesztés késedelmet szenvedne, akkor be kell számítani a Kiskungáz Zrt.-nek az önkormányzat tulajdonában lévő részvényeit. A Resonator ugyanis szemet vetett a környék nyolc településén működő gázszolgáltató társaságra, és sorra tette az ajánlatokat az önkormányzatoknak. Amelyik önkormányzat nem volt pénzszűkében, például Majosháza, az nem vállalta az üzletet, Dunavarsány viszont nem tudott másként fizetni, így a Resonator portfóliójának egyik első darabja a dunavarsányi pakett lett. A részvényfelvásárlás 2003 nyarán folytatódott, amikor a fizetésképtelenség szélére sodródott Kiskunlacháza a 76 millió forint névértékű Kiskungáz-papírokat 20 millió forintért adta el a Resonatornak, amely - vélhetően némi haszonnal - nyomban túladott az addigra már 65 százaléknyi részesedésén egy szakmai befektetőnek, a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt.-nek.
A Resonator és az önkormányzatok harmonikus kapcsolatának végül is a szennyvíztisztítóból áradó bűz vetett véget. A környék sajátos légszennyezését a kivitelezési hiányosságok mellett az okozta, hogy kevesebben kötöttek rá a csatornára, mint amennyire tervezték a hálózatot, így a mai napig nem érkezik be annyi szennyvíz a telepre, amennyi a rendszer gyorsabb körforgásához szükséges volna. Ezért a tisztító nem is kapott végleges vízjogi létesítési engedélyt, csupán próbaüzemben működhet(a mai napig is így működik). Ráadásul nem telepítettek annyi fát a környékre, amennyi a kiöntözött víz felszívásához kellene, a települések és az üzemeltető ugyanis nem tudnak dűlőre jutni, kinek a feladata az erdősítés. Így a szennyvíztisztítóban a vártnál sokkal több iszap keletkezik, a kilocsolt víz pedig elrohasztja az ott élő növényeket, ami mind-mind fokozza a szaghatást a környéken.
A problémákat mindaddig sikerült a szőnyeg alá söpörni, amíg a konstrukció motorjaként működő független dunavarsányi polgármester, Pálfy Márton volt hivatalban, őt azonban a 2002-es önkormányzati választáson leváltották, utódja, a szabaddemokrata Venczel Éva pedig már nem tudta - és nem is akarta - elfojtani a bűz által kiprovokált utcai tüntetést. Az ellentéteket csak fokozta, hogy 2003-ra a menesztett polgármester jegyzőjét, Ladjánszky Lászlót a DTV vezérigazgatójává nevezték ki, Pálfy Márton pedig az ipari park ügyvezetője lett. A politikai rivális, Venczel Éva 2005. április 1-jével végül is felmondta az előnytelennek ítélt koncessziós szerződést. A hatás nem maradt el: a Resonator pert indított a hat önkormányzat társulása ellen, a települések pedig egymásnak estek, két táborra szakadtak, és szintén perre mentek.
Az elmérgesedett hangulatban tavaly ősszel leváltották Venczel Évát, akit a fideszes Bóna Zoltán követett, a szag azonban megmaradt, sőt az elmúlt egy-két év esős időjárása miatt még a talajvíz is a szokásosnál magasabbra emelkedett. A pincéket elöntő víz miatt a helybéliek idén júniusban ismét a hatóságokhoz fordultak. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség szakemberei az augusztus 25-ei bejárás alapján úgy ítélték meg, hogy a talajvíz nem írható a szennyvíztisztító számlájára, azzal azonban egyetértettek, hogy indokolt lenne felülvizsgálni az öntözéses technológiát.
A patthelyzet és a közelgő újabb választás mindenesetre valamelyest mérsékelte az ellentéteket, egyelőre a perek is szünetelnek, és a DTV is hajlandónak mutatkozik a koncessziós szerződés módosítására. Ehhez persze bizonyára hozzájárult a hivatalban lévő és egyébként újraválasztására készülő dunavarsányi polgármester engedékenysége. Bóna Zoltán előterjesztésére a közgyűlés két tartózkodás mellett 12 igennel támogatta, hogy módosítsák a településszerkezeti tervet, és a jelenleg közparkként funkcionáló területen a Resonator Kft. sport- és szolgáltató központot építsen "a közérdek és az ott lakók érdekeinek megfelelően". A képviselőket az sem tántorította el a projekt támogatásától, hogy a szennyvíztisztítótól néhány száz méterre fekvő nyugati lakópark egyik öntudatos polgára a döntés előtti percekben a testületnek szögezte a kérdést: ha tényleg számít az ő érdeke, akkor miért nem kérdezték meg tőle, mit szeretne a lakóterületén.
SZABÓ YVETTE