Képviselők

 
Szilveszter Lajos - képviselő, alpolgármester
 
1959-ben születtem Budapesten. Születésem óta Délegyházán élek családommal együtt.
Itt nőttem fel, munkahelyem mindig a községhez kötött. Jelenleg kisvállalkozóként személyszállítással foglalkozom. Feleségem gazdasági vezetőként dolgozik a helyi általános iskolában. Két fiam van.
Egyikük felnőttként önálló életet él, aki 13 hónappal ezelőtt egy csodálatos fiú unokával ajándékozott meg.
Kisebbik gyermekem ebben az évben fejezte be tanulmányait.
1998 óta vagyok a Délegyházi Önkormányzat képviselő testületének tagja. Az elmúlt ciklusban rövid ideig a szociális bizottságnak voltam a tagja.
Úgy érzem, a nagy ígéretek időszaka nem most van, tisztességes reális célok mellett lehet voksolni.
Természetesen vannak úgynevezett állami feladatok, amelyeket az önkormányzatokra bíznak végrehajtás szempontjából; pl. alapfokú oktatás, orvosi ellátás, egészséges ivóvíz, köztisztaság, utak karbantartása, hulladékkezelés stb. melyeket az önkormányzatnak kötelezően el kell látni. Céljaim között szerepel a Dunavarsányt Délegyházával összekötő út megépítése, szabad strand létesítése, közintézmények lehetőség szerinti fejlesztése, pályázat figyelés, pályázatírás.
Fontos a pályázati önrészek megteremtése, buszjárat felmérése /kertváros, tanya,/ szükség esetén beindítása, „muskátli program”, kertváros útjainak pormentesítése pályázat útján, ha nem akkor a lakosság bevonásával. A helyi adottságainkat kell kihasználni /tavak, idegenforgalom, falusi turizmus/, de ennek elengedhetetlen feltétele az utak és a tavak állapotának javítása.
Támogatom a horgász egyesület munkáját, úgy érzem, jó kezekbe van. „Jó gazda” szemléletű önkormányzatot. Szeretném elkerülni, hogy falunkat „csőd biztos” irányítsa. Összefoglalva a lehetőségeink bővítésével ésszerű gazdálkodással ezt megteremteni. Szeretném, ha nem a lejáratás kampánya lenne a jellemző Délegyházán. Ha valaki személyesen vagy más módon szeretne konzultálni az önkormányzat honlapján megvannak az elérhetőségeim.
Köszönöm a bizalmat!
 
Elérhetőségei:
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel.: 06 30 6921073
 
 
 
Jakus Lászlóné - képviselő
 

Szeretnék bemutatkozni: Jakus Lászlóné, Tóth Éva, 1961- ben születtem, azóta itt élek családommal Délegyházán. Az általános iskolát is itt végeztem, majd az ELTE. Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem. 1980-ban házasságot kötöttem, örömünkre két gyermekünk született. A tanítói diplomát Zsámbékon szereztem. 32 éve vagyok pedagógus. Ezidő alatt sok kedves diákot tanítottam és engedtem szárnyukra. Munkám során többféle képesítést szereztem, hogy minél sokoldalúbb képzést tudjak átadni a tanulóknak.Nagyon szeretem a sportot. 18 éves korom óta tevékenykedek a közéletben, a közösségért. Voltam előljárósági- és nagyközségi tanácstag, majd több cikluson keresztül segítettem a képviselőtestületek munkáját. 2010-ben ismét képviselő lettem. A jelenlegi testületben az Oktatási-Kultúrális és Sport Bizottság elnöke vagyok. 


Elérhetőségeim:

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

telefon: 06-70-320-0567

 
 
 
Tóth Mihályné Darabos Zsuzsanna - képviselő
 

Tóth Mihályné, Darabos Zsuzsanna vagyok. 1963-ban születtem, azóta Délegyházán élek, itt jártam óvodába és általános iskolába. Két felnőtt fiú gyermekem van 25 és 21 évesek. Családom és munkám által is erősen kötődöm településünkhöz. 1981 óta a helyi óvodában dolgozom óvodapedagógusként. Felsőfokú óvodapedagógusi és vezető óvodapedagógusi szakvizsga végzettséggel rendelkezem. Jelenleg óvodavezető-helyettesként a gyermekvédelmi feladatokat is ellátom. 2006-ban kezdeményezésemre létrehoztuk intézményünk alapítványát, melyben kuratóriumi tagként tevékenykedem.

Bizottsági tagként a Pénzügyi -Fejlesztési – Ügyrendi és az Oktatási -Kulturális – Sport Bizottságokban végzem képviselői munkámat.

 

Elérhetőségeim:

e- mail: zsuzsi.d@ gmail.com

telefon :06-30-693-29-06

fogadóóra: minden hónap utolsó szerdáján 17-18 óra között a polgármesteri hivatal tanácstermében.

 
 
 
Görbe István – képviselő
 
2002 óta vagyok családommal délegyházi lakos.
1954-ben születtem, feleségem Görbe Istvánné, Irénke, akivel két lány gyermeket neveltünk fel, kik már önálló életet élnek, itt Délegyházán. 25 éves rendőri szolgálatom alatt megfelelő végzettséget szereztem és kimagasló szakmai gyakorlattal rendelkezem közrend és közbiztonság terén. Célom, hogy Délegyháza a biztonság és a béke szigete legyen, mert tudom, hogy ha az emberek biztonságban érzik magukat, az az élet minőségét is javítja.
2004-ben alapítója, majd három évig vezetője voltam a helyi Polgárőrségnek. A semmiből szerveztük meg, tizenöt emberrel kezdtük és mikor átadtam a stafétabotot, már negyvenöten voltunk.
Visszatekintve, nem kell szégyenkeznem, tettük, amit csak tudtunk. Sikerült Polgárőr egyenruhát szereznünk, komoly rendőri kapcsolatokat építettünk, a közrend és közbiztonság Délegyházán nem álom volt, hanem valóság. Nagyon sok lopást, gépkocsi feltörést, lakásbetörést, kerékpárlopást lepleztünk le. Soha nem tagadtam, hogy baloldali érzelmű vagyok, nem úgy változtattam felfogásomat, ahogy sokan mások a kabátjukat. Mindig is része volt életemnek a kisemberek szociális érzékenysége. Hiszem, hogy ami jó volt és amiért köszönetet is kaptunk azt tovább kell folytatnunk. Segítenünk kell az óvodát, a gyermeknap rendezvényt. Itthon is sokszor a közösségről beszélgetünk, tervezgetünk feleségemmel, aki a helyi Nyugdíjas klub vezetője.
Ha engem választ képviselőjének mindent megteszek azért, hogy a külterületen élők egyéni vészjelzőt kapjanak. Hogy Délegyháza a Béke és a biztonság szigete legyen. A híresztelésekből tudva a falu rossz anyagi helyzetéről, tudnék nagyokat mondani tudnék, de becsapni Önöket, és feleslegesen ígérgetni nem akarok, a lelkiismeretem sem engedné. A választópolgárok segítségével a helyi közrendet és közbiztonságot a pályázatok útján, illetve a helyi vállalkozók segítségével szeretném megerősíteni. Szeretnék pénzt megtakarítani arra is, hogy a településünkön kamerás térfigyelő rendszer működjön.
Tapasztalatból tudom, hogy a legbiztonságosabb az lenne, ha mindenki mellett egy rendőr, egy polgárőr állna, azonban ez sajnos lehetetlen. A kamerákkal viszont, megelőzhetjük, illetve ha mégis bekövetkezik, felderíthetjük a bűncselekményeket, szabálysértéseket, a tetteseket s ezzel segíthetjük a rendőrök munkáját is, illetve tovább erősíthetnénk és hatékonyabbá tehetnék a helyi polgári őrséget. Igaz ugyan, hogy szakmai hozzáértésem nincs, de mint délegyházi lakos fontosnak tartom a jólétünk érdekében támogatni a közútjaink fejlesztését és javítását, a göröngyös, poros, sáros földutak aszfaltozását. Az ivóvíz fogyaszthatóvá tételét, minőségének javítását, a csatorna és vízhálózat kiépítését.
A falu azon részében, ahol még nincs telefonhálózat, internet, és kábeltévé, támogatni fogom azok telepítését, tekintettel arra, hogy a XXI. században erre is nagy szükség van. Fő szempontnak tartom támogatni és segíteni mindazokat a terveket és megmozdulásokat, amelyek falunk egészségügyét és szociális ellátását fejlesztené. Ennek érdekében Én és Feleségem is, tagjai vagyunk az Együtt Délegyházáért Egyesületnek, ahol aktívan vettünk és veszünk részt jelenleg és a jövőben is a rászorulók segítésében, a falu fejlesztésében, élhetőbbé és lakhatóbbá tételében. Képviselőként függetlenként szeretnék indulni, mert vallom, hogy az Önkormányzat működésének a falu érdekében nem a politikai csatározásokról kell szólnia. Én és családom élete soha nem szólt, és soha nem is fog szólni a korrupcióról és a saját zseb töméséről. A polgárőrség vezetőjeként is nagyon sok pénz keresztülfolyt a kezeim között, azonban még a gondolata is elkerült annak, hogy abból akár egy fillért is magamévá tegyek, ellenőrizhető módon elszámoltam mindig minden forinttal, adománnyal. Én nyílt lapokkal szeretnék játszani, bármikor tájékoztatást kérhetnek, bármikor fordulhatnak kéréseikkel, kérdéseikkel, tanácsaikkal, melyeket szívesen veszek.
Köszönöm a Bizalmat.
 
Elérhetőségei:
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel.: 06 70 9470704
 
 
 
Takácsné Válóczi Tünde – képviselő
 

Takácsné Válóczi Tünde vagyok. 1970-ben születtem, azóta itt lakom Délegyházán, itt jártam óvodába, iskolába. 1990-ben mentem férjhez , majd két gyermekünk született, egy fiú és egy lány, ők most szintén a délegyházi általános iskola tanulói.

Felsőfokú pénzügyi végzettséggel rendelkezem.  1993-ban szereztem meg a diplomámat a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd vállalkozási és önkormányzati területen is szereztem szakmai tapasztalatot. Jelenleg Érden dolgozom egy német tulajdonú cégnél mint főkönyvelő.

Gyermekeim óvodás kora óta aktív tagja vagyok a szülői közösségnek, az óvoda alapítványában kuratóriumi elnökként tevékenykedek.

A Képviselő Testületnél a Pénzügyi-Fejlesztési-Ügyrendi Bizottság elnöki posztját töltöm be.

 

Elérhetőségeim:

e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

telefon: 06-30-692-1070

fogadóóra: minden hónap utolsó szerdáján 17-18 óra között a polgármesteri hivatal tanácstermében

 
 
Bednárik László - képviselő
 
Elérhetőségei:
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel.: 06 70 2180040
 
 
KÉPVISELŐI VAGYONNYILATKOZATOK