Délegyháza

Önkormányzat

Hunyadi János Általános Iskola alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT

 

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola (2337 Délegyháza, Árpád utca 53.) alapítója és irányító szerve - az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. §-ában, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 37. §-ában, valamint az Áht. végrehajtására megalkotott, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10. §-ában, továbbá a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (továbbiakban: Kt.) 2. § (1) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, - az intézmény Alapító Okiratát a 244/2010. (V.20.) számú határozatával, a 72/2010. (II.15.) számú határozatával, a 28/2010. (I.18.) számú határozatával, valamint a 436/2009. (XI.16.) számú határozatával módosított 231/2009. (VI.22.) számú képviselő-testületi határozatával elfogadott módosítással egységes szerkezetben az alábbiak szerint adja ki:

 

 

Hunyadi János Általános Iskola

ALAPÍTÓ OKIRATA

 

1.) A költségvetési szerv neve: Délegyháza Község Hunyadi János Általános Iskola  (a továbbiakban: költségvetési szerv)

 

1.1.) A költségvetési szerv idegen neve:   -

 

1.2.) A költségvetési szerv rövid neve:     -

 

2.) A költségvetési szerv székhelye: 2337 Délegyháza, Árpád utca 53.

 

2.1.) A költségvetési szerv OM azonosítója: 032536

 

2.2.) A költségvetési szerv törzskönyvi azonosítója (PIR): 565228

 

2.3.) A költségvetési szerv KSH statisztikai számjele: 15565220-8520-322-13

 

2.4.) A költségvetési szerv államháztartási szakágazati rend szerinti besorolása: 852010 Alapfokú oktatás


3.) A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszabályok/határozatok:

A költségvetési szerv létrehozásáról Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 109/1992. számú önkormányzati képviselő-testületi határozattal rendelkezett, Alapító Okiratának jelen Alapító Okiratot közvetlenül megelőző szövegét a 112/2005. (V.24.) számú határozattal módosított 181/2003. (IX.23.) számú képviselő-testületi határozat állapította meg.

 

4.) A költségvetési szerv közvetlen jogelődjének neve, székhelye: -

 

5.) A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

Délegyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (4) bekezdése, valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 86. § (1) – (2) bekezdésében meghatározottak alapján kötelező feladatként látja el az általános iskolai oktatást.

 

6.) A költségvetési szerv alap-, kiegészítő-, kisegítő-, és vállalkozási tevékenysége:

a) 1-8 évfolyamos általános iskola

b) napköziotthonos ellátás, tanulószoba

c) sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdők (BTM) integrált oktatása, fejlesztése

 

6.1.) A költségvetési szerv alap-, kiegészítő, kisegítő tevékenysége a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, jelenleg és 2009. december 31. napjáig érvényes szakágazati rend szerint:

 

            TEÁOR száma, megnevezése:                       85.20    Alapfokú oktatás

 

            Szakágazat száma, megnevezése:      852010 Alapfokú oktatás

 

6.1.1.) A költségvetési szerv alap tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, jelenleg és 2009. december 31. napjáig érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

85.20

Alapfokú oktatás

80121-4

Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás

 

 

80122-5

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása

 

 

80511-3

Napköziotthoni, tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)

56.29

Egyéb vendéglátás

55232-3

Iskolai intézményi közétkeztetés

 

A közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. pontja szerint a költségvetési szerv alaptevékenységet az alábbiakkal pontosítja:

Sajátos nevelési igényű gyermek (SNI), tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján

a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd,

b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd.

Az iskola felvállalja az SNI A meghatározáson belül a testi fogyatékos, gyengénlátó, nagyothalló, az enyhén értelmi fogyatékos, a beszédfogyatékos, valamint az SNI B és a beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő ( BTM) gyermekek  integrált oktatását, fejlesztését.

 

6.1.2.) A költségvetési szerv kiegészítő tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, jelenleg és 2009. december 31. napjáig érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

-

-

-

-

 

 

 

 

 

6.1.3.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, jelenleg és 2009. december 31. napjáig érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

68.20

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása

70101-5

Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása

68.32

Ingatlankezelés

70101-5

Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása

 

 

6.2.) A költségvetési szerv alap-, kiegészítő, kisegítő tevékenysége a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, 2010. január 01. napjától érvényes szakágazati rend szerint:

 

6.2.1.) A költségvetési szerv alap tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, 2010. január 01. napjától érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

85.20

Alapfokú oktatás

852011

Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam)

 

 

852012

Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam)

 

 

852021

Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam)

 

 

852022

Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam)

 

 

855911

Általános iskolai napközi otthoni nevelés

 

 

855914

Általános iskolai tanulószobai nevelés

 

 

855912

Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése

 

 

855915

Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése

 

 

852000

Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása

56.29

Egyéb vendéglátás

562913

Iskolai intézményi étkeztetés

 

A közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. pontja szerint a költségvetési szerv alaptevékenységet az alábbiakkal pontosítja:

Sajátos nevelési igényű gyermek (SNI), tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján

a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd,

b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd.

Az iskola felvállalja az SNI A meghatározáson belül a testi fogyatékos, gyengénlátó, nagyothalló, az enyhén értelmi fogyatékos, a beszédfogyatékos, valamint az SNI B és a beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő ( BTM) gyermekek  integrált oktatását, fejlesztését.

 

6.2.2.) A költségvetési szerv kiegészítő tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, 2010. január 01. napjától érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

-

-

-

-

 

 

 

 

 

6.2.3.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége (a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere által kiadott, 2010. január 01. napjától érvényes szakágazati rend szerint):

 

TEÁOR szerint

Szakágazati rend szerint

-

-

-

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

6.3.) A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez.

 

7.) A költségvetési szerv által ellátott tevékenységek forrásai:

a) normatív állami támogatás

b) normatív, kötött felhasználású támogatás

c) pályázati úton elnyert támogatás

d) az önkormányzati saját forrás

e) az intézmény saját bevétele

 

7.1.) A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenysége, ezek arányainak felső határa a költségvetési szerv kiadásaiban:

 

7.1.1.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenységét az alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, államháztartás körébe tartozó szervezet, vagy természetes személy számára nem kötelezően, és nem haszonszerzés céljából végez.

 

A költségvetési szerv kisegítő tevékenységei az alábbiak:

A költségvetési szerv használatában, birtokában lévő helyiségek (helyiség-csoport) kisegítő tevékenység ellátása céljából történő hasznosítása, bérbeadása.

 

7.1.2.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége folytatásából származó bevétele nem haladhatja meg a szerv tárgyévi intézményi költségvetése bevételi előirányzatának 10%-át.

 

7.1.3.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége folytatásából származó kiadása nem haladhatja meg a szerv tárgyévi intézményi költségvetése kiadási előirányzatának 10%-át.

 

7.2.) A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez és nem folytat.

 

8.) A költségvetési szerv működési köre:  Délegyháza Község közigazgatási területe

 

9.) A költségvetési szerv irányító szerve:

 

9.1.) A költségvetési szerv irányító szerv(ei)nek neve,székhelye:

 

9.1.1.) A költségvetési szerv alapítása, átalakítása, megszüntetése, továbbá a költségvetési szerv alapító okiratának kiadása, szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása (a továbbiakban együtt: alapítói jogok):    

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

 

9.1.2.) A költségvetési szerv vezetőjének kinevezése vagy megbízása, felmentése vagy vezetői megbízásának visszavonása, a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlása:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

 

9.1.3.) A költségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezése vagy megbízása, felmentése, vagy a megbízás visszavonása, díjazásának megállapítása: A költségvetési szerv vezetője

 

9.1.4.) A költségvetési szerv tevékenységének szabályszerűségi, pénzügyi, valamint teljesítmény-ellenőrzése:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

 

9.1.5.) A fejezetet irányító szerv külön törvényben meghatározott, az államháztartás működésével és gazdálkodásával kapcsolatos jogainak gyakorlása: ­­-

 

9.1.6.) A költségvetési szerv jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezése:

Délegyháza Község Önkormányzat Polgármestere

 

9.1.7.) A jogszabályban meghatározott esetekben a költségvetési szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

 

9.1.8.) Egyedi utasítás adása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására:

Délegyháza Község Önkormányzat Polgármestere

 

9.2.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv(ek) neve, székhelye:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

2337 Délegyháza, Árpád utca 8.

 

9.3.) Felügyeleti szerv(ek) neve, székhelye:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete

2337 Délegyháza, Árpád utca 8.

 

10.) A költségvetési szerv típus szerinti besorolása:

 

10.1.) A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv

 

10.2.) A közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény

 

10.3.) A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

 

10.4.) A költségvetési szerv jogállása: önálló jogi személy

 

10.5.) A költségvetési szerv típusa: általános iskola (1-8 évfolyamos)

 

10.6.) Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv

 

11.) A költségvetési szerv vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje:

Az intézmény vezetőjét az alapítói jogokkal felruházott irányító szerve (Képviselő-testület) – a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a, továbbá a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 18. §-a, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló, többször módosított 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 11-14. §-ai figyelembe vételével – közalkalmazotti jogviszony keretein belül, pályázat útján, 5 év, határozott időtartamra nevezi ki.

 

12.) A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:

A költségvetési szerv a foglalkoztatottjainak kinevezésére, kinevezése módosítására, illetve a költségvetési szervvel (munkáltatóval) fennálló jogviszony megszűnésére, megszüntetésére elsődlegesen a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), a Kjt. kifejezett rendelkezése hiányában, másodlagosan a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései az irányadók.

 

13.) A költségvetési szerv vezetőjének azon jogosítványai,

 

13.1.) amelyek körében a költségvetési szerv vezetőjeként járhat el:

 

13.1.1.) A költségvetési szerv vezetője az intézmény igazgatója, aki teljes jogkörében képviseli az intézményt.

A vezetésben fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a közoktatási törvény, az államháztartási és számviteli törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a Munka Törvénykönyve, valamint ezek végrehajtási rendeletei, a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata, továbbá munkaköri leírása határozza meg.

 

13.1.2.) A költségvetési szerv igazgatója helyettese(i)t vezetői részfeladatok ellátásával írásban megbízhatja.  

 

13.1.3.) A költségvetési szerv vezetőjének távolléte esetén az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített helyettesítési rend irányadó.

 

13.2.) amelyek körében a költségvetési szerv képviselőjeként járhat el:

 

13.2.1.) A költségvetési szerv vezetője a Képviselő-testület intézményvezetői kinevezésre vonatkozó határozatában, a jelen Alapító Okiratban, valamint az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározottak szerint, teljes jogkörrel képviseli az intézményt.

 

13.2.2.) A költségvetési szerv vezetője vezetésben fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a közoktatási törvény, az államháztartási törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a Munka Törvénykönyve, valamint ezek végrehajtási rendeletei, továbbá a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata – az alábbi szabályok figyelembe vételével - határozza meg.

 

14.)  A jogi személyiségű szervezeti egység(einek) adatai:

A költségvetési szerv keretein belül jogi személyiségű szervezeti egység nem működik.

 

15.) Az Alapító és a Fenntartó neve és címe:

 

15.1.) Az Alapító neve és címe: Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete, 2337 Délegyháza, Árpád utca 8.

 

15.2.) A Fenntartó neve és címe: Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete, 2337 Délegyháza, Árpád utca 8.

 

16.) A költségvetési szerv nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: -

 

17.) A költségvetési szerv tagintézményei: -

 

18.) A költségvetési szerv telephelye(i), címe(i): -

 

18.1.) Általános iskolai oktatáshoz kapcsolódó intézményi telephely: -

 

18.2.) Napközi otthonos, tanulószobai ellátáshoz kapcsolódó intézményi telephely: -

 

19.) A költségvetési szerv feladatellátását szolgáló vagyon:

 

19.1.) Az irányító szerv, a Képviselő-testület a szerv részére biztosítja, használatra átadja az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlant:

 

Székhely ingatlan adatai: 2337 Délegyháza, Árpád utca 53. szám alatti, 140 hrsz-ú, belterületi felépítményes ingatlan (beleértve az ezen ingatlanon elhelyezkedő tornatermet is).

 

Telephely ingatlan adatai: -

 

Használatba adott további ingatlanok adatai: Délegyháza 1317/10 és 1317/4 hrsz-ú belterületi ingatlanok.

 

19.2.) A szerv rendelkezésére bocsátott ingatlanvagyon ún. könyv szerinti értékeit (adatait) az ingatlan tulajdonosa, Délegyháza Község Önkormányzatának a tárgyévi költségvetése végrehajtásáról szóló ún. zárszámadási rendelete mellékletei évente, folyamatosan rögzítik, és nyilvántartják.

 

19.3.) A költségvetési szerv használatában álló, az intézmény részére a leltár szerint átadott, illetve nyilvántartott eszközöket (gépek, berendezések, felszerelések), vagyoni értékű jogokat Délegyháza Község Önkormányzatának a tárgyévi költségvetése végrehajtásáról szóló ún. zárszámadási rendeletéhez csatolt, intézményi leltára rögzíti. Ezen eszközöket az intézmény a feladata ellátáshoz szabadon felhasználhatja.

 

19.4.) A költségvetési szerv ingó vagyonához tartoznak az iskolai oktatási intézmény (illetve jogelődje(i) által) saját részére megvásárolt, az iskolai oktatási intézmény tulajdonát képező eszközök, amelyeket - Délegyháza Község Önkormányzatának a tárgyévi költségvetése végrehajtásáról szóló ún. zárszámadási rendeletéhez csatolt,  - az adott szerv intézményi leltára nyilvántartja. Ezen eszközöket az intézmény a feladata ellátáshoz szabadon felhasználhatja.

 

19.5.) A feladatok ellátásához a szerv rendelkezésére áll a székhelyen (és a telephelyeken) levő ingatlan(ok), a használatba adott további ingatlan(ok) a rajtuk található épületekkel, melyet a szerv ingyenesen használ feladatának ellátása érdekében, továbbá a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés, kis és nagy értékű tárgyi eszközök, készletek, immateriális javak.

 

19.6.) A szerv székhely épülete, és a részére használatba adott további ingatlan az önkormányzati törzsvagyon része, korlátozottan forgalomképes, így a szerv a székhely épületet és a használatába adott további ingatlant nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni.

 

19.7.) A szerv a rendelkezésére álló vagyontárgyakat a közfeladatai ellátásához (az Alapító Okirat szerinti tevékenysége keretében) szabadon felhasználhatja, ha a hasznosítás nem minősül vállalkozási tevékenységnek, - egyéb célú, az Alapító Okirat szerinti tevékenysége keretén túli, tulajdonjog változásával nem járó hasznosításához a fenntartó Képviselő-testülete előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.

 

20.) A költségvetési szerv költségvetésének végrehajtására szolgáló számlaszám:

 

20.1.) Elszámolás számla: 11742180-15565220

 

20.2.) Elszámolási számla alszámlája: —

 

20.3.) Számlát vezető pénzintézet: OTP Bank Nyrt. Dunaharaszti Fiókja

 

21.) A költségvetési szerv vagyona feletti rendelkezés joga:

 

21.1.) A költségvetési szerv  a Képviselő-testület által a mindenkori költségvetési rendeletében megállapított, részére jóváhagyott előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv.

 

21.2.) A szerv az Ámr. 14. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint az Ámr. 14. § (3) bekezdés h) pontjában, (4) bekezdés a) – b) pontjában meghatározott önálló gazdálkodási jogkörrel, önállóan működő és gazdálkodó helyi (települési) önkormányzati költségvetési szerv, figyelemmel az ellátandó feladatkör, a szakmai tevékenység összetettségére, a gazdálkodási feladatok jelentős terjedelmére és összetettségére, szakmai tevékenységének önállóságára, illetőleg jelentős költségvetési és vagyonhasználati igényének nagyságára,  melyet célszerű gazdaságilag önállóan működtetni.

 

21.3.) A költségvetési szerv vezetője – távolléte, vagy halaszthatatlan, más irányú elfoglaltsága esetén az intézmény 1. számú igazgató-helyettese – jogosult - saját költségvetési bevételeinek növelése érdekében, az iskolai oktatási-nevelési intézmény alapfeladatainak sérelme, illetve veszélyeztetettsége nélkül, - az intézmény használatába átadott ingatlant, vagy annak egy részét (meghatározott helyiségeit) a feltételek biztosítása esetén, bérleti szerződés alapján, - figyelemmel Délegyháza Község Önkormányzatának az Önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségbérlet díjainak mértékéről szóló, mindenkor hatályos önkormányzati rendelete rendelkezéseire – bérbe adni, amennyiben a bérbe adás jogszabályba nem ütközik, vagy az intézmény által folytatott közoktatási tevékenységet nem sérti vagy zavarja.

A bérleti szerződés megkötése során a Bérbeadó nevében az intézmény vezetője jár el.

 

21.4.) A költségvetési szerv vezetője – távolléte, vagy halaszthatatlan, más irányú elfoglaltsága esetén az intézmény 1. számú igazgató-helyettese – jogosult az intézmény használatába átadott ingatlant, vagy annak egy részét (meghatározott helyiségeit) - a feltételek biztosítása esetén, használatba adási szerződés alapján, - figyelemmel Délegyháza Község Önkormányzatának az Önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségbérlet díjainak mértékéről szóló, mindenkor hatályos önkormányzati rendelete rendelkezéseire – használatba adni, amennyiben a használatba adás jogszabályba nem ütközik, vagy az intézmény által folytatott közoktatási tevékenységet nem sérti vagy zavarja.

A használatba adási szerződés megkötése során a Használatba adó nevében az intézmény vezetője jár el.

 

21.5.) A költségvetési szerv használatában és birtokában lévő ingatlan vagyont kizárólag az irányító szerv, Délegyháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete idegenítheti el, és terhelheti meg (jegyeztethet be az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény rendelkezései szerint bármely jogot vagy tényt, kötelezettséget), - az Ötv., valamint a Képviselő-testület által megalkotott, a jogügylet előkészítése időpontjában érvényes és hatályos, az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet keretei között.

 

22.)  Maximális gyermek-, tanulólétszám:  250 fő

 

23.) Törölve

 

24.) Az évfolyamok száma: 1-8 évfolyam

 

25.) A művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezése: -

 

26.) A költségvetési szerv kör alakú bélyegzőjének felirata:

 

Az intézménynél vezetett ún. bélyegző nyilvántartás alapján.

 

Záradék:

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a hatályos jogszabályokban foglaltak alapján, - figyelemmel a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény átfogó, generál rendelkezéseire – a Hunyadi János Általános Iskola részére a 244/2010. (V.20.) számú határozatával, a 72/2010. (II.15.) számú határozatával, a 28/2010. (I.18.) számú képviselő-testületi határozatával, valamint a 436/2009. (XI.16.) számú képviselő-testületi határozatával módosított 231/2009. (VI.22.) határozatával a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt jelen Alapító Okiratot adta ki.

 

 

Délegyháza, 2010. május 20.  

 

…………………………………..

……………………………………

Forgó Vilmosné

Dr. Molnár Zsuzsanna

alpolgármester

jegyző

 

 

<- Vissza

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.