Délegyháza

Önkormányzat

2011. 05. 27. jegyzőkönyv, határozatok

Tartalomjegyzék

Jegyzőkönyv

Készült:Délegyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 27. napján 08,00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jelen vannak a jelenléti ív szerint.

dr. Riebl Antal köszönti a megjelenteket, majd megnyitja a rendkívüli ülést, megállapítja, hogy Képviselő-testület határozatképes hét fővel, a jegyzőkönyv hitelesítésére Bednárik László, és Szilveszter Lajosképviselőket, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

235/2011. (V.24.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére Bednárik László, és Szilveszter Lajosképviselőket jelöli ki.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

dr. Riebl Antalismerteti a napirendi pontot, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

236/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nyílt ülés napirendi pontjának megtárgyalását elfogadja az alábbiak szerint:

1./       Délegyháza ­– Dunavarsány közti út közbeszerzési eljárása

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

1.   Délegyháza ­– Dunavarsány közti út közbeszerzési eljárása– előadó: dr. Riebl Antal

dr. Riebl Antal átadja a szót az előadónak.

dr. Czapek Dorka ismerteti az előzményeket, és a Bíráló Bizottság végzett munkáját, javaslatukat az új közbeszerzési eljárásra.

Szilveszter Lajoselmondja, hogy véleménye szerint alternatívákat írjanak ki, melyben 5 cm vastagságú aszfaltra írnak ki pályázatot. Tudomásul kell venni, hogy a bitumen ára az utóbbi hónapokban jelentősen emelkedett, és ez okozhatja a jelentős vállalási árváltozást.

dr. Riebl Antal azt tanácsolja, hogy mivel 30 milliót terveztek az út felújítására, kérdezzék meg, hogy ingatlant elfogad-e a vállalkozó. Kérdése, hogy miért került a tervezés 1,5 millió forintba, és keressék meg azokat a tételeket, amit a maguk erejéből is el tudnának végezni (árkolás), ezzel is csökkentve a kiadásokat.

Rövid tanácskozás után dr. Riebl Antal összefoglalja az elhangzottakat, majd javasolja, hogy Term-Véd Természetvédelmi és Építőipari Szolgáltató Kft. ajánlatát érvénytelenné nyilvánítsák, míg a Sziget-Szilárd Kft-ét érvényessé. Szavazásra teszi fel a kérdést.

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

237/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testület a Bíráló Bizottság javaslatát jóváhagyja, miszerint a Term-Véd Természetvédelmi és Építőipari Szolgáltató Kft. ajánlatát a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja, mert az nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban, valamint a jogszabályban meghatározott feltételeknek.

A Képviselő-testület a Bíráló Bizottság javaslatát jóváhagyja, miszerint a „Sziget-Szilárd” Út és Közműépítő Ipari és Szolgáltató Kft. ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

dr. Riebl Antal javasolja, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel a közbeszerzési eljárást nyilvánítsák eredménytelenné, majd szavazásra teszi fel a kérdést.

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

238/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testület – mint az Ajánlatkérő Döntéshozója - a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánítja a Kbt. 92.§ c) pontja alapján, tekintettel arra, hogy az egyetlen érvényes ajánlatot adó ajánlattevő sem tett – az ajánlattevő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot.

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatalt az eredményről szóló összegzés elkészítésére, valamint az ajánlattevők részére történő mielőbbi megküldésére.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

dr. Riebl Antal ismerteti az új feltételeket, a meghívandó vállalkozókat, majdszavazásra teszi fel a kérdést.

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

239/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testülete elhatározza, hogy Délegyháza Község Önkormányzata új közbeszerzési eljárást ír ki a Dunavarsány-Délegyháza összekötő út felújítása ügyében. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatalt, hogy készítse el az eljárás megindításához szükséges ajánlattételi felhívást a korábbi kiírással megegyező tartalommal, de az alábbi eltérésekkel:

1.    Az ajánlattételi határidő: 2011. június 16. 13:00

2.    A dokumentáció beszerzésének határideje: 2011. június 16. 13:00

3.    Az ajánlatok felbontásának ideje: 2011. június 16. 13:00

4.    Várható kezdés: 2011. július 1.

Várható befejezés: 2011. augusztus 1.

A kivitelezés időtartama fentiek szerint változik.

5.    A dokumentáció ellenértéke 20.000 forint.

6.    Dokumentáció kiegészítése egy nyilatkozat mintával, amelyben az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy a vállalási díj kiegyenlítését meghatározott részben ingatlanban is elfogadja-e.

7.    Árazatlan költségvetésből kerüljön ki az 1. pont (Tervezés) és 6. pont  (Szikkasztó árok készítése szükség szerint). Ezen változások vonatkozásában a műszaki leírás módosításra kerül.

8.    Az ajánlattételi felhívásból kerüljön ki az Önkormányzat anyagi fedezetére vonatkozó tájékoztatás.

A képviselő-testület továbbá kötelezze a polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívást haladéktalanul küldje meg a következő cégeknek:

1.    BALLA-KER Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2336 Dunavarsány, Deák Ferenc utca 58. Cg.13-09-122061

2.    "SZIGET-SZILÁRD" Út- és Közműépítő Ipari és Szolgáltató Kft2310 Szigetszentmiklós, Határ út l2/l4. Cg.13-09-068246

3.    TERM-VéD Természetvédelmi és Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos u 14. Cg. 13-09-067636

4.    DU-NÁD Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2337 Délegyháza, József A utca 6. Cg.13-09-136456

5.    ÉPBER-DUÓ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1043 Budapest, Tél u. 10. Cg. 01-09-927162

6.    FÓKUSZ Általános Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezet 2315 Szigethalom, Hunyadi út 011/21. hrsz. Cg. 13-02-050096

 

dr. Riebl Antal  a rendkívüli ülést bezárja, köszöni a közös munkát.

k.m.f.

 

dr. Riebl Antal                                                     dr. Molnár Zsuzsanna

polgármester                                                                          jegyző

Délegyháza, 2011. május 30.

 

                          Bednárik László                                                    Szilveszter Lajos                            

                          hitelesítő képviselő                                             hitelesítő képviselő


A 2011.05.27. KT ülés határozatai:

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

235/2011. (V.24.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/ 2011.(II. 16.) sz. Ör. 24. §. (3) bekezdése c) pontja alapján a jegyzőkönyv-hitelesítésére Bednárik László, és Szilveszter Lajosképviselőket jelöli ki.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

236/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nyílt ülés napirendi pontjának megtárgyalását elfogadja az alábbiak szerint:

1./       Délegyháza ­– Dunavarsány közti út közbeszerzési eljárása

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

237/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testület a Bíráló Bizottság javaslatát jóváhagyja, miszerint a Term-Véd Természetvédelmi és Építőipari Szolgáltató Kft. ajánlatát a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja, mert az nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban, valamint a jogszabályban meghatározott feltételeknek.

A Képviselő-testület a Bíráló Bizottság javaslatát jóváhagyja, miszerint a „Sziget-Szilárd” Út és Közműépítő Ipari és Szolgáltató Kft. ajánlatát érvényessé nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és követelményeknek.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

238/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testület – mint az Ajánlatkérő Döntéshozója - a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánítja a Kbt. 92.§ c) pontja alapján, tekintettel arra, hogy az egyetlen érvényes ajánlatot adó ajánlattevő sem tett – az ajánlattevő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot.

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatalt az eredményről szóló összegzés elkészítésére, valamint az ajánlattevők részére történő mielőbbi megküldésére.

Határidő:azonnal

Felelős:Képviselő-testület

 

 

Képviselő-testületszavazott (7 fő), 7igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

239/2011. (V.27.) számú képviselő-testületi határozat

A Képviselő-testülete elhatározza, hogy Délegyháza Község Önkormányzata új közbeszerzési eljárást ír ki a Dunavarsány-Délegyháza összekötő út felújítása ügyében. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a Polgármesteri Hivatalt, hogy készítse el az eljárás megindításához szükséges ajánlattételi felhívást a korábbi kiírással megegyező tartalommal, de az alábbi eltérésekkel:

1.    Az ajánlattételi határidő: 2011. június 16. 13:00

2.    A dokumentáció beszerzésének határideje: 2011. június 16. 13:00

3.    Az ajánlatok felbontásának ideje: 2011. június 16. 13:00

4.    Várható kezdés: 2011. július 1.

Várható befejezés: 2011. augusztus 1.

A kivitelezés időtartama fentiek szerint változik.

5.    A dokumentáció ellenértéke 20.000 forint.

6.    Dokumentáció kiegészítése egy nyilatkozat mintával, amelyben az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy a vállalási díj kiegyenlítését meghatározott részben ingatlanban is elfogadja-e.

7.    Árazatlan költségvetésből kerüljön ki az 1. pont (Tervezés) és 6. pont  (Szikkasztó árok készítése szükség szerint). Ezen változások vonatkozásában a műszaki leírás módosításra kerül.

8.    Az ajánlattételi felhívásból kerüljön ki az Önkormányzat anyagi fedezetére vonatkozó tájékoztatás.

A képviselő-testület továbbá kötelezze a polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívást haladéktalanul küldje meg a következő cégeknek:

 

1.    BALLA-KER Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2336 Dunavarsány, Deák Ferenc utca 58. Cg.13-09-122061

2.    "SZIGET-SZILÁRD" Út- és Közműépítő Ipari és Szolgáltató Kft2310 Szigetszentmiklós, Határ út l2/l4. Cg.13-09-068246

3.    TERM-VéD Természetvédelmi és Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos u 14. Cg. 13-09-067636

4.    DU-NÁD Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság2337 Délegyháza, József A utca 6. Cg.13-09-136456

5.    ÉPBER-DUÓ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1043 Budapest, Tél u. 10. Cg. 01-09-927162

6.    FÓKUSZ Általános Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezet 2315 Szigethalom, Hunyadi út 011/21. hrsz. Cg. 13-02-050096

 

 

  

 

 

  

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.