Tájékoztatás

  Tisztelt Lakosság!

A vírushelyzet rosszabbodása okán 2021. november 15. napján - szakemberek bevonásával – értekezletet tartott Önkormányzatunk, és az értekezleten elhangzott javaslatok alapul vételével Délegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2021. november 16-i ülésén elfogadott 228/2021. (XI.16.) számú határozatával a koronavírus terjedésének megfékezése céljából 2021. november 17-től az alábbi intézkedések bevezetéséről döntött:

 

1.        A Délegyházi Polgármesteri Hivatal területén, ügyfélfogadási időben az ügyfelek és a dolgozók számára kötelező a maszkviselés. Ügyintézésre kizárólag előre egyeztetett időpontban van lehetőség; az időpont nélkül érkező ügyfeleket a Hivatal nem fogadja.

 

2.        A Délegyházi Kölcsey Művelődési Ház területén a maszkhasználat kötelező. A Művelődési Házban szervezett programokon, foglalkozásokon, kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt. 2021. november 17-től a Délegyházi Kölcsey Művelődési Házban, illetve az Önkormányzat felügyelete alá tartozó egyéb intézményben zárttéri rendezvény tartására nincs lehetőség.

 

3.        A Délegyházi Napsugár Óvodában, a Zsebi-baba Családi Bölcsődében, illetve a Vackor Bölcsődében a szülők/nagyszülők kizárólag maszkkal kísérhetik be gyermeküket. A gyermekek átvételekor és átadásakor, illetve a szülőkkel történő személyes kapcsolattartás során az intézmény dolgozói számára kötelező a maszkviselés. Egy gyermekkel csak egy szülő/nagyszülő léphet az intézmények területére.

 

4.        A Délegyházi Sportház területén a maszkhasználat kötelező. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik a vendéglátó-ipari egységre.)

 

5.        A Délegyházi Polgármesteri Hivatal konyháin dolgozók számára heti egy alkalommal kötelező koronavírus-tesztelésen részt venni.

       Az étel átvétele és átadása során mindenki számára kötelező a maszk viselése.

 

6.        A Délegyháza Község Önkormányzat által biztosított iskolabuszon az iskola által, a tantermekre vonatkozó előírások érvényesek.

 

Az intézkedések hatályba lépésének időpontja: 2021. november 17.

Köszönjük a korábbi időszak fegyelmezett magatartását és kérjük a továbbiakban is ezt a felelős magatartást.

 

A Képviselő-testület fenti döntése értelmében a Polgármesteri Hivatalban ügyintézésre kizárólag előre egyeztetett időpontban van lehetőség; az időpont nélkül érkező ügyfeleket a Hivatal nem fogadja.

 

Időpontot az alábbi elérhetőségeke tudnak egyeztetni a Hivatal ügyintézőivel:

 

Központi e-mail cím:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Telekadó, települési adó ügyintéző e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Építményadó ügyintéző e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Településüzemeltetési és –fejlesztési ügyintézők e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Beruházási és kereskedelmi hatósági ügyintéző e-mail címe:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Pénzügyi Osztály e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

(felnőtt étkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

 

gyermek étkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

 

Szociális ügyintéző e-mail címe:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Igazgatási ügyintéző e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó, anyakönyvi ügyintéző e-mail címe:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Községgondnokság e-mail cím:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Jegyző e-mail címe:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Polgármesteri Titkárság e-mail címe:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Központi telefonszám: 06-24/542-155

 

Mellékek:

 

1-es Titkárság

 

2-es Jegyző

 

3-as Településüzemeltetési és –fejlesztési ügyintézők

 

4-es Pénzügyi Osztály

 

5-ös Szociális ügyintéző

 

6-os Adó (Telekadó, Települési adó, Építményadó, Talajterhelési díj) és humánpolitikai ügyintézők

 

7-es Igazgatási ügyintéző

 

8-as Adó (Helyi Iparűzési adó, Idegenforgalmi adó), anyakönyv ügyintéző és Beruházási ügyintéző

 

9-es Községgondnokság

 

 

Beadványaikat ügyfélkapun (cégkapun) keresztül elektronikus úton, vagy postai úton is változatlanul meg tudják küldeni a Hivatal részére.

 

Dokumentumok letölthetők a következő linken:

 

https://www.delegyhaza.hu/index.php?option=com_phocadownload&view=category&id=1&Itemid=135

 

 

 

Hivatali Kapus elérhetőség:

 

Délegyháza Polgármesteri Hivatal KRID száma: 503153145

 

Délegyháza Község Önkormányzata KRID száma: 151010769

 

 

Megértésüket köszönjük.

 

 

Délegyháza, 2021. november 16.

 

 

dr. Molnár Zsuzsanna

 

jegyző