Délegyháza

Önkormányzat

DÉLEGYHÁZA KÖSZÖNTI ÖNT

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a Pest megyei Délegyháza község hivatalos honlapján. Honlapunkat azzal a céllal készítettük és jelentettük meg, hogy az itt élő emberekhez eljusson minden hasznos információ, és hogy megismertessük és tájékoztatást adjunk Önnek településünkről.

Az oldalainkon nézelődve felfedezhetik, megismerhetik tavakkal ölelt községünk látnivalóit, nevezetességeit, szépségeit. Délegyháza számtalan értékét, múltját, jelenét, hasznos információkat igyekszünk szolgáltatni kulturális, közéleti, sport programjainkról. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem, látogasson el hozzánk, ismerkedjen meg településünkkel, az itt élő emberekkel.

Az érdeklődők mellett külön szeretettel köszöntöm településünk lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújult honlapunk információival és új struktúrájával. Így könnyedén és gyorsan hozzájuthatnak közérdekű információkhoz, jobban megismerhetik az Önkormányzat életét, munkáját. Fontos, hogy együttesen alakítsuk ki, töltsük meg tartalommal fejezeteit, észrevételeikkel járuljanak hozzá egy községünkhöz méltó hivatalos honlap kialakításához.

A honlap használatához sok örömet kívánva:

dr. Riebl Antal polgármester

 

SJ Sticky Any Module

Széchenyi Terv Plusz logó

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.