Délegyháza

Önkormányzat

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény

VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „   A Szigetszentmiklós Járás településein közlekedési ellenőrző Traffiboxok kihelyezése a szükséges infrastruktúrával” címen Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Szigethalom, Halásztelek, Tököl, Dunavarsány, Délegyháza, Majosháza, Taksony települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 250 000 000 forint, melyből Délegyháza Község Önkormányzata 19 968 210 Ft támogatásban részesült.

„A Szigetszentmiklós Járás településein közlekedési ellenőrző Traffiboxok kihelyezése a szükséges infrastruktúrával” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A projekt keretében a járás valamennyi településére telepítünk Trafiboxokat. Az eszköz képes mérni az arra haladó járművek sebességét, adatokat gyűjt a forgalom mennyiségéről, járműtípusokról, napszaki eloszlásról stb. Ezek az adatok segítenek a közlekedésszervezésben. A projekt csökkenti a gyorshajtók számát a lakott területeken, így javítva a közlekedés biztonságát.

A beruházás kezdete: 2025.11.14.

A beruházás várható befejezése: 2027.11.13.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

 

Délegyháza, 2025.11.14.

VJP közlemény sablon FINAL Délegyháza

 

 

 

 

 

Versenyképes Járások Program közlemény

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „A Szigetszentmiklós Járás településein közlekedési ellenőrző Traffiboxok kihelyezése a szükséges infrastruktúrával” címen Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Szigethalom, Halásztelek, Tököl, Dunavarsány, Délegyháza, Majosháza, Taksony települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában formájában vissza nem térítendő támogatásban részesültek a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól. A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 250 000 000 forint. A projekt várhatóan 2027. év végére valósul meg.

Ügyfélfogadási rend

 

Délegyházi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje:

 

Hétfő: 8:00-12:00

                                                                      13:00-16:00

Kedd: NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS

Szerda: 8:00-12:00

                12:30-17:30

Csütörtök: NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS

Péntek: NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS

 

Ebédszünet:

12:00-12:30-ig

 

Közlemény rendkívüli hóhelyzettel kapcsolatban

Közlemény rendkívüli hóhelyzettel kapcsolatban 

 

 

Az időjárás enyhülésére tekintettel a DTkH Nonprofit Kft. 2026. január 17-én, szombaton rendkívüli gyűjtőjáratokat indít azokra a településrészekre ahol az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt nem tudta elszállítani a hulladékot 2026. január 7-15. között.

 

Áfonya u., Liliom u., Jázmin u., Gyöngyvirág u.
fenyő

 

Kérjük a lakosságot, a kommunális vagy szelektív gyűjtőedényeket reggel 5 óráig helyezzék ki az ingatlan elé! 

Amennyiben ezen a napon sem tudják kollégáink elvégezni a begyűjtését, vagy az ingatlan használó nem tudja a hulladékot kihelyezni, úgy társaságunk a soron következő gyűjtési alkalommal is elszállítja az elmaradt gyűjtés következtében felhalmozódott hulladékot. 

Kérjük a többlet hulladékot a hulladékgyűjtő edények mellé bármilyen zsákban kihelyezni.

Köszönjük a lakosság megértését, türelmét!

 
 

Üdvözlettel:

Ügyfélszolgálat

DTKH Nonprofit Kft.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

web: www.dtkh.hu

 

 

Tüdőszűrés tájékoztató

Református Pulmonológiai Centrum                                                   Mobil Tüdőszűrő Szolgálat

 

FELHÍVJUK

 

 

A LAKOSSÁG FIGYELMÉT,

 

hogy DÉLEGYHÁZA

községben

2026. február 2.-tól

 

2026. február 5.-ig


 

TÜDŐSZŰRÉST TARTUNK!

 

A vizsgálat ideje naponta:

 

Hétfőn…12:00-18:00 óráig

 

Kedden…8:00-14:00 óráig

 

  Szerdán…12:00-18:00 óráig

 

      Csütörtökön   8:00-14:00 óráig

 

A TÜDŐSZŰRÉS HELYE:

 

Kölcsey Művelődési Ház

 

2337 Délegyháza, Szabadság tér 1-3.

 

 

A TÜDŐSZŰRÉS A FELNŐTT LAKOSSÁG SZÁMÁRA AJÁNLOTT VIZSGÁLAT!

 

A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve foglalkozás-egészségügyi alkalmasság céljából a vizsgálat díja 1700 Ft, mely a NEAK által országosan elrendelt összeg. Ebben az esetben postázzuk az eredményt egy felbélyegzett válaszboríték ellenében. A befizetés a szűrőállomáson kapható csekken történik, postai befizetés vagy utalás módján. A 14-18 év közötti gyermekek szűrése nem végezhető, a belügyminiszter 102/2023 (XII.29.) BM rendelete, 18/1998. (VI.3) NM rendelet módosítása alapján. A törvény által kötelezetteknek a vizsgálat természetesen ingyenes.

 

 

Panasz nélkül is lehet beteg.

 

A vizsgálat alkalmas a TBC illetve sok más tüdőbetegség időben történő felismerésére!

 

 

Kérjük, a vizsgálatra hozza magával TB kártyáját, lakcímkártyáját, személyi igazolványát, illetve ha van az előző évi tüdőszűrő igazolást!

 

Tájékoztató

 

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztatás rendkívüli hóhelyzetről

Iktatószám 1392/2026 Tájékoztatás rendkívüli hóhelyzetről


Tisztelt Önkormányzat!

 
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a rendkívüli időjárás okozta (jelentős hó mennyiség, erős fagy, csúszós útviszonyok) körülmények miatt néhány településrészen a fenyők begyűjtése átmenetileg elmaradt:
Áfonya u., Liliom u., Jázmin u., Gyöngyvirág u.
 
A fenyőgyűjtés pótlásának időpontjáról a jövő hét folyamán értesítjük Önöket, addig is szíves türelmüket kérjük!
Egyúttal szeretnénk kérni az Önkormányzat segítségét abban, hogy legyenek szívesek az alábbiakról tájékoztatni a lakosságot:
  • Minden frakció esetében reggel 5 óráig szükséges kihelyezni a hulladékokat, az ingatlan elé jól látható és megközelíthető helyre.
  • A hulladékgyűjtő edények, zsákok környezetét lehetőség szerint tartsák hó- és jégmentesen, biztosítva a biztonságos megközelítést.
  • Amennyiben a gyűjtőedény tartalma a fagy következtében az edény falához tapadt, kérjük, azt a begyűjtés előtt lazítsák fel, hogy az ürítés akadálytalanul megtörténhessen.
 
Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük.
Mellékeljük társaságunk közleményét.
 
Bízunk benne, hogy a szolgáltatás mielőbb zavartalanul helyreállhat.
 
Tisztelettel:
 

Ügyfélszolgálat

DTKH Nonprofit Kft.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

web: www.dtkh.hu

 

Széchenyi Terv Plusz logó

VJP alap logo kek

Keresés

Bejelentkezés

A regisztrációval Ön elfogadja a regisztrált felhasználókra vonatkozó szabályokat, melyet a Fórum oldal, Szabályzat fülre klikkelve olvashat el.

Közadattár

ISO 14001

Környezetvédelem

Délegyháza környezetvédelmi programja

Copyright © 2013. All Rights Reserved.